Vendégcsalogatónak -
Micsoda nap.. Már csütörtök - hajnali két óra múlt, én pedig egy hosszú-hosszú nap után végre megpihenhetek az ágyamban. Pontosabban megpihenhetnék, ha nem lenne az ölemben a gépem és diszkrét fénnyel csábító billentyűzete nem ingerelne írásra - alvás helyett. Na jó, nem-nem ez így azért nem teljesen igaz. Ami azt illeti, az egész napos pörgés után valahogy sosem akaródzik álomra hajtani a fejem, pedig most nagyon jól jönne egy kiadós alvás! A tegnapi nap reggel 7-kor indult és jó lett volna a soron következőt is minél korábban indítani. Elég húzós hét ez a mostani, de koránt sem bánom - nagyon szeretem az ilyen dolgos hétköznapokat. Csak ne lenne ilyen fárasztó.. A helyzet főleg azért kezd kétségbeejtővé válni, mert már itt van szerda - pardon csütörtök - és még egy kilométert sem futottam. Ezért aztán egy kiadós edzéssel fogom megkoronázni a napot, kerül amibe kerül - most az egyszer nem hagyom magam eltántorítani (azért elalvás előtt mondtam egy fohászt az égiekhez, hogy elálljon az eső..). Ma futás lesz
