fuTAMÁS: A Human Race margójára - I. rész

A Human Race margójára - I. rész - Mint azt már korábban megírtam, sikeresen teljesítettem A Kihívást: 51 perc 43 másodperc alatt futottam le azt a bizonyos 10 kilométert - tudom, erről is esett már szó.. Arról viszont már nem értekeztem, hogy esett az a bizonyos futás, azon a nevezetes szombaton..
Október 23.
Kezdem az elején, azaz pénteken! Sokat filozofáltam azon, hogy elmenjek-e edzeni a versenyt megelőző napon, vagy inkább rápihenjek az izgalmakra? Végül úgy határoztam, hogy egy laza, jóleső 10-12km-es futás senkinek sem árthat: jól gondoltam - igazi örömfutás volt ez, kifogástalan idővel - a langyos szellő mondhatni csak nekem fújt aznap este, még pulóver sem kellett, annyira kellemes volt az klíma odakint; ezt pedig különösen nagyra értékeltem a múlt heti fagyos hangulat után. Ami azt illeti, többször kellene efféle laza edzéseket beiktatnom - azon a 12 kilométeren egy dolog számított igazán: hogy jól érezzem magam mozgás közben. Egy percig sem figyeltem a tempómat, a részidőket, sem a hátralevő távolságot. Most először tűnt fel például, hogy futópályává választott kis mellékutcácskám neve Ősz utca, amelynek - ezt feltétlen tudnotok kell - a közvetlen folytatása a Nyár utca, így logikusnak tűnt felforgatni a környéket a Tavasz, meg a Tél utca után. Természetesen nem találtam meg a hiányzó két évszakot, de azért jól szórakoztam és ha nem leszek olyan lusta, biz'isten előkeresek egy Kaposvár-térképet és megkeresem őket! Utcanevek helyett azonban a leesett államat keresgélhettem a padlón, miután szinkronizáltam az eredményeimet a Nike-val, amely kisvártatva egy helyes kis levélben tudatta velem, hogy sikeresen teljesítettem a Nike Human Race-t - mindezt október 23-án:
read more



[fuTAMÁS]